Főoldal

Tevékenységünk fókuszában a kisvállalkozások informatikai tevékenységének támogatása áll. Név választásunk is jelzi, hogy elkötelezettek vagyunk az új rendszerek fejlesztésében, új technológiák alkalmazásában és a felhasználói igények színvonalas kielégítésében.

Foglalkozunk saját fejlesztésű programok forgalmazásával, egyedi szoftver fejlesztéssel, weboldal készítéssel, Magento webáruház fejlesztéssel, működtetéssel valamint projekt menedzsmenttel és szaktanácsadással. Soproni székhellyel működünk, tevékenységi körünk kiterjed a Nyugat-dunántúli régióra.

Szolgáltatásaink

Számottevő tapasztalattal vállaljuk informatikai rendszerek, weblapok, webes alkalmazások fejlesztését, harmadik fél által végzett fejlesztések megrendelő oldali koordinációját (projekt menedzsment).

Alkalmazás fejlesztés (Windows, illetve web-es környezetben)

Vállaljuk egyedi szoftver fejlesztési igények megvalósítását. A fejlesztéseket a megrendelő igényei alapján vele együtt kialakított és általa elfogadott fejlesztési koncepció alapján Windows platformra végezzük.
Amennyiben az Önnek vagy vállalkozásának szüksége van egyedi szempontok alapján elkészített, könnyen kezelhető adatfeldolgozó vagy nyilvántartó szoftverre, kérjük fejlesztési igényével forduljon hozzánk! Tovább olvasom >>>

Egyedi weboldal-, honlap-, profit termelő Magento webáruház készítés

A weboldal megléte mára nélkülözhetetlen minden cég vállalkozás számára. Azonban sok cégtulajdonosban a mai napig nem tudatosult, mekkora szerepe van az üzleti életben egy a saját domain néven üzemelő, egyedi tartalmakkal feltöltött átlátható, könnyen használható, mobilon, tableten, asztali számítógépen egyaránt megjelenőm impozáns weboldalnak.

Egy profin elkészített weboldalnak hatalmas szerepe van az ügyfélszerzésben, weboldalt manapság szinte bárki tud készíteni, azonban profitot termelő weboldalt már kevesebben. Sokan nem tudják, de egy weboldal megléte nem feltétlenül jelenti új ügyfelek meglétét is. Leendő ügyfeleinket a weben is meg kell találni, ezért dinamikus és integrált megoldásokkal kell felvértezni weboldalunkat. Folyamatosan friss, egyedi, saját tartalmakkal kell ellátni oldalunkat a folyamatos érdeklődés fenntartása miatt.

Ismerje meg szolgáltatásainkat, nézzen szét referenciáink között vagy kérjen ajánlatot új weboldalára, mi elkészítjük.

IT projekt menedzsment, tanácsadás

Informatikai (IT) fejlesztések (fejlesztési projektek) – célja – informatikai megoldások vagy információs rendszerek elemeinek kiválasztása, fejlesztése (továbbfejlesztése) a kiválasztott megoldás megvalósítása és bevezetése.

Ha informatikai fejlesztést kíván megvalósítani, de vállalkozása nincs az ehhez szükséges speciális szakértelem birtokában közreműködünk a fejlesztés megvalósításában.

A szoftver gazdálkodási tanácsadás keretében elvégezzük az Ön vállalkozása által használt szoftverek felmérését, felmért szoftverek rendelkezésre álló licencszerződéseinek dokumentumokkal és számlákkal történő összevetését, javaslatot készítünk az feltárt problémák rendezésére. Tovább olvasom >>>

Forgalmazott saját fejlesztésű programjaink

KöVeT - Építőipari KöltségVeTés készítő program

Követ Építőipari Költségvetés készítő program

A KöVeT építőipari költségvetés készítő szoftver rendszer lehet, hogy éppen az Ön vállalkozása számára lett kifejlesztve: átfogó megoldást nyújt a felmérési napló elkészítésétől kezdve az építőipari költségvetés, árajánlat elkészítéséhez, a készlet nyilvántartási és akár a számlázási feladatok ellátásához.

Hatékonyan alkalmazható mind az egy, mind pedig a több szakterületen (kőműves, burkolás, festés, mázolás stb.) tevékenykedő építőipari kisvállalkozások adatfeldolgozási igényeinek kielégítésére.

Az építőipari költségvetés készítő programot egyszer kell megvásárolni, használatához nem kapcsolódnak további havi, negyedéves költségek.

Programunk alkalmazását elsősorban az építőmesteri és szakipari munkákat végző, illetve a saját normagyűjteményt használó kisvállalkozások számára ajánljuk. Tovább olvasom >>>

Butik - áruforgalmi program

Butik áruforgalmi program A Butik áruforgalmi rendszer a ruházati kiskereskedelmi tevékenység számítógépes támogatására készült. A program hatékonyan alkalmazható mind az egy, mind pedig a több telephellyel (üzlettel) rendelkező (kis)kereskedelmi vállalkozások adatfeldolgozási igényeinek kielégítésére.

Az alaprendszer több opcionálisan kiválasztható funkcióval bővíthető és pénztár, illetve számlázási modullal is kiegészíthető. A fejlesztéséhez alkalmazott fejlesztő eszközök, illetve az adattárolást biztosító SQL alapú adatbázis kezelő rendszer biztosítja az adatok hatékony feldolgozását, biztonságát. Adatait akár egy pen drive-on is tárolhatja. Tovább olvasom >>>

GAZDA - GAZDÁLKODÓI NYILVÁNTARTÁS

Gazda - Gazdálkodói nyílvántartó Rendszer A Gazda – gazdálkodói rendszerrel elvégezhetők a hatékony mezőgazdasági termelés folytatásához szükséges, gazdálkodási évekhez kötődő nyilvántartási és adminisztrációs feladatok, a föld nyilvántartásától kezdődően a betakarított termények nyilvántartásáig.

A rendszer alkalmazását leginkább azon gazdálkodók számára ajánljuk, akik - az adminisztrációs feladatok ellátására fordított idő csökkentése mellett - tiszta képet szeretnének látni a gazdálkodás során felhasznált erőforrások mértékéről, összetételéről. Tovább olvasom >>>

Szoftvereink 30 napos demó verziója regisztráció után ingyenesen letölthető és kipróbálható!

Ajánlatkérés

Ellenőrző kód

építőipari költségvetés készítő program

A KöVeT készletnyilvántartásra épülő építőipari költségvetés készítő program lehetővé teszi az Ön számára a felmérési adatokon alapuló árajánlatok gyors, precíz összeállítását, a munka elvégzéséhez szükséges anyagok kigyűjtését...
Részletek >>>

áruforgalmi rendszer

A Butik áruforgalmi program lehetővé teszi az Ön számára üzletei termékforgalmának folyamatos nyilvántartását a beszerzés, értékesítés, illetve a jövedelmezőség folyamatos figyelemmel kísérését.
Részletek >>>

gazdálkodói nyilvántartó rendszer

A Gazda gazdálkodói rendszer lehetővé teszi az Ön számára a gazdálkodáshoz használt saját tulajdonú, illetve bérelt földterületek naprakész nyilvántartását, a művelésbe bevont parcellák táblákba szervezését és a hasznosítás formájának nyilvántartását.
Részletek >>>
NewSoft Team Főoldal
NewSoft Team

Simon László
Adószám: 72337730-1-28

Telephely: 9400 Magyarország Sopron, Avar utca 10.
Telefon: 99/325-569, +3630/3648694

E-mail:info[at]newsoft.hu
Weboldal: http://newsoft.hu

Kiemelt szolgáltatásaink

Foglalkozunk egyedi, saját készítésű szoftverek fejlesztésével és forgalmazásával. Készítünk keresőbarát weboldalakat és webáruházakat Magento 1,2 alapon, nézzen szét referenciáink között. Ha informatikai fejlesztést kíván megvalósítani, de vállalkozása nincs az ehhez szükséges speciális szakértelem birtokában a közreműködünk a fejlesztés megvalósításában, ajánljuk figyelmébe projektmenedzsment szolgáltatásunkat.

Közösségi

Copyright 2016 Newsoft Team

newsweb.hu